2014. május 15., csütörtök

Szappan kavalkád:

Elmondhatom, hogy az első szappanom elkészítése óta már jó párat alkottam. Azóta már eltelt bő egy év is. Sokat tanultam belőlük, egytől egyig. Most bemutatok nektek néhány kedvencet az elmúlt év szappan kavalkádjából.

A nagy kedvenc nem is lehet más, mint a levendula szappan. Az illata valami fenséges és nyugtató. Talán ezt készítettem a legtöbbször. Finom tápláló olajokkal, zsírokkal. Shea vaj, kakaó vaj, stb. és persze az egyik legjobb ebből is a kecsketejes változat:


Saját készítésű szappan pecséttel díszítve


Finom kecsketejjel


Szeletelés előtt


Saját levendulával a kertemből

Vannak kedvencek és vannak kevésbé kedvencek. Érdekes, hogy például a férjemnek sokszor az a szép, ami nekem nem tetszik annyira. Persze ilyenkor mindig tud rá magyarázatot adni, hogy az most miért jó neki. "Mert ez dörzsöl, masszíroz, stb." Na igen, értem én, amikor már egy szappan is masszíroz, dupla haszon :-) A férfiak szinte mindent megtudnak magyarázni, persze kivétel ha nem.
Ilyen dörzsölős, masszírozós volt az első rozmaring szappanom is:




Mindenkinek más az ízlése, ahogy a bőre is mást kíván. Van olyan barátom például, aki mindig körömvirág szappant használ, neki ez vált be és folyamatosan dicséri, hogy milyen jót tett a bőrének. Nem is tudom rábeszélni másikra. A férjem is folyamatosan ezt használja borotválkozásra. Azóta nem is olyan érzékeny a napi borotválkozás után az arca.
Ezek után érthető is, hogy miért a másik "nagy" kedvenc.




Nekem például az egyik nagy kedvencem a Holt-tengeri iszapos szappanom. Egyszerűen nem tudom megunni. Igaz, hogy talán a legrondább is, de annál hasznosabb a bőrömnek. Nagyon szeretem, mert azóta az ekcémám is lenyugodott. Úgyhogy nagy segítség főleg a téli hónapokban. Most már azt is tudom, hogy az sem mindegy mivel készítem. Sokkal hatásosabb a maszatos iszap variáció, mint a sima iszap por.
A különbség még a színében is nagy:


Holt-tengeri iszap porral

Holt-tengeri iszappal

Párom másik kedvence a csoki-menta szappan. Tetszeni nekem is tetszik, de azért kicsit többször kell takarítani utána a fürdőben a sok csoki miatt. Ettől függetlenül nagyon finom frissítő illata van és nem utolsó sorban majdnem olyan mint egy süti.
Ránézel és legszívesebben beleharapnál:






Nem lehet kihagyni a felsorolásból a Geránium szappant. Szeretem amikor rózsa illat terjeng a lakásban, amúgy is az egyik kedvenc virágom a hortenzia és az orchidea után. Jaj, mit mondok! Igazából nem tudok különbséget tenni aközött, hogy melyiket szeretem a legjobban. Pontosabb megfogalmazás úgy lenne, hogy a "nagy kedvencek" plusz még a többi :-) és ugye aki a virágot szereti...
Rózsa-geránium szappan csodák:


Saját rózsával a kertemből


Rózsaszirommal


Sütik :-)




A dörzsis szappanok között, nekem a kávés-narancsos tetszik a legjobban. Számomra ez is olyan mint egy süti, csak egyszer bele ne harapjon valaki. Masszíroz is és az illata is finom. Igazi finomság a fürdőben és ugye tudjuk, hogy a kávé nagyon jó hatással van a narancsbőrre.





Szeletelés előtt




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése